Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2090)

Olyan a műveltségünk, mint a párolgó tenger,

kilép önmagából, felszáll és sokakhoz eljut,

messzebb, mint ameddig a történeti szem ellát,

mert sokkal hosszabb időt ölel át, mint gondolnánk.

És mint felhőből az eső, más vízre, sziklára

és termékeny talajra hullik, áldást hoz rájuk,

akik befogadják, odavitték, közvetítik,

egyaránt magas színvonalon képesek élni.

És felfoghatatlanul gyorsabban szaporodnak,

mert a termékenység megokosodás függvénye

valójában, nem elemi ösztön, mert ha nincs mit

enni, mindenféle létszám lecsökken, az emberé is.

Növényzet elsatnyul, állatfajok kihalnak, ha

szárazság sújtja azt a tájat, vidéket, de az

embernél ezt nem szokás figyelembe venni, hisz

ama pusztaság halma mélyén kincset találtak.

Valódit, aranyat, ezüstöt, drágaköveket,

pénzes csuprot, míves kardot, lófej s lószerszámot,

elhantolt vezért, ámulva, csodálkozva, s nem tesszük fel

a kérdést, honnan a kincs, kit raboltak ki érte. 

Merthogy az aranybányák messze távol működtek,

sőt inkább csak folyóhomokból mosott

aranyat látunk, helyette a szervezettséget dicsérik,

hadseregszerűen, hadi alárendeltségben.

Ez tehát nem a termelés megszervezése volt,

termékeket egyszerűbben biztosított fegyver,

odaadta, akinek kedves volt az élete,

közben a családjának alig maradt valami.

Hogy maradjon, ahhoz ki kellett találni újabb

hasznos eljárásokat, amivel tartósított

élelmiszert el lehetett dugni rabló

szem elől a föld alá, ezt sem kutatja senki.

Mert tiszteletlenségnek vélik a gazdagságban

hívők a régi gazdagok iránt, ami aztán

olyan elviséget öltött a modern korban, hogy

ne firtassuk, mint szerezte első millióját.

A műveltségfelhő tehát szétvitte jótékony

hatását, de csak tőlünk látjuk, hogy így önzetlen

ajándék máshová jutott, onnan visszafelé

már hódító hadak jöttek, barátságtalanul.

Itteni megnőtt földműves lakosság egy része

keresett fel a jégkorszak elmúltával addig

művelhetetlen földeket,  lakta be azokat,

s nem először történt e jegesedés–olvadás

Erre mutat életmód megalapozottsága,

minek visszatérte lehetősége előttről

maradtak szerszámok, mintha ma elzárva várná

okostelefonunk, hogy legyen végre villany, ha

a háború körülöttünk felrobbantott minden

erőművet, s tudjuk, mint kell visszaállítani,

de évtizedeket vesz igénybe, a jégkorszak

elmúltát a tudás százezer évig kivárta.

Ezt a mi nyelvünk ősisége ugyanúgy tudja

bizonyítani, mint az emberiség millió

éves fennmaradása ugyanolyan anyagi

és éllatani feltételek között bolygónkon.

Túléltük tehát a természet kilengéseit,

az emberi magatartásét is túl fogjuk, de

tudatosítani kell: az erőszak nem pálya,

lelkünket békés szellemiség őrzi, táplálja.

Ilyennek ismeri meg, aki nem hamisítja, 

a magyart, és ez tehát nemcsak minket jelent, mert

a jóság – paradicsomából szétáradva – nyert

folytatást zordabb vidékeken, testvéreink ők.