Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2091)

Mondd el, mi fáraszt, s megmondom, ki vagy – most nem a

testi elfáradásról van szó, aminél persze nagyobb

baj a kifáradás, hanem a lelki-szellemi

gyötrődésről, amit néha nem tudsz elkerülni.

Fájdalomnak tehát túlzás mondani, kelletlen

állunk hozzá, ránk erőltetik általában, de

nem mindegy, ki és mit, családtagnak, jóbarátnak

többet engedünk, mint idegennek, szervezetnek.

Egy szervezet háta mögé bújók az igazán

fárasztók, ha nem értünk egyet törekvésükkel,

és akkor már mondataikat is kín hallgatni,

egyenkénti cáfolásukat el sem kezdjük.

Ez több, mintha vitatkoznánk velük, amiatt, hogy

mi már előzetesen rendelkezünk elég sok

ismerettel róluk ahhoz, hogy megszólalásuk

ne figyelmet keltsen bennünk, hanem elfordulást.

Olyan igenküszöb átlépés-szerűség ez,

nem a hallható tartomány elejére, hanem

azt túllépve erőben, hogy szakad a dobhártya,

menekülünk, másik meg lelkünk tükrét karcolja.

Nyugalmat szeretnénk ugyanis, nem hergelést,

elegendő megpróbáltatást jelent nekünk

a saját meggyőződés kialakítása, ha

nem szeretnénk gyorsan, felszínesen ítélni.

És nem akarunk, mert kárát láttuk már többször is,

vagy hallottunk, tanultunk ilyen esetről, félő,

hogy mégis erre akarnak rávenni most, ezért

utasítjuk el zsigerből, ösztönösen, s undorral.

Igen, igen, ilyen súlyos az eset, mert tudjuk,

milyen kis lépésnek, apró döntésnek látszik a

szavazatunk, amiből aztán óriásvárukat

fújják fel, kiket hatalomba segítünk vele.

Szinte szabad kezet kapnak megbízásuk egész

idejére, majd következő választás mondhat

ítéletet róluk, de addig elronthatják a

többség életét, hisz’ látszólag beleegyezett.

Azzal, hogy rájuk bízta a sorsát, ezért kell most,

előtte megegyeztetni a magunk érdeke,

meglátása, véleménye részleteivel az

ígéretet, s csírájában elfojtani, ha rossz.

Amit tehát annyira hamar, érzékenyen és

felhorgadva észreveszünk, hogy kibontakozni

sem hagyjuk, benézni ördöglakba, összetevőkbe

sem fogunk, sarkunkra állva őrizzük jogunkat.

Van ebben az önvédelem bizonyosságán túl

még hatalmi fitogtatás is, a nép felsége, 

megnyilvánulása, ő dönti el, kinek ad szót, 

üres hivatkozásnak nem ül fel, nem ad teret. 

Ezért történelmi az alkotmány, hogy ne férjen

közelébe, a nemzettesthez veszélyesen, ki

nem oda való, nem méltó, mert nem lát előre,

nem néz hátra, sok nemzedékre, mint elődei.

Akiknek sem a népgyűlés, sem az országgyűlés nem 

volt, lesz fárasztó, mert létünkért szívesen és

fáradhatatlanul munkálkodnak, emelkedett

erkölcsi hévvel az igazságot képviselve.