Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2106)
Hogy lehetsz igazán okos e megokosodott
korszakban, ahol az eszközök kifinomultak,
szinte nélküled működnek, s közvetítik feléd
az emberi tudás évezredes vívmányait?
„Csak azt nem tudom, ki vagyok” – mondta a jó Villon,
akit utólag tartunk jónak, költőnek, de a
saját kora elítélte bűnözőként, miben
látunk ugyan ellentmondást, de feloldásában
éppen idézett mondata segíthet, ha értjük:
magunkra alkalmazzuk korszakunk színvonalas
eszközeit, áldásait, ha tetszik, de attól
még életem nagy kérdései megoldatlanok.
Azok nem az eszközkészítés és -működtetés
szintjén jelentkeznek, amik kihívásként mindig
teljesítetté váltak, persze nem mindegy, milyen
célkitűzés állt a hátterükben támogatón.
S mintha itt lenne a kutya elhantolva, szerep
tekintetében, amit játszom, én osztottam-e
magamra, szabad választásomról derült-e ki,
hogy jó vagy rossz volt, vagy kényszer hatására tettem.
Ez lehet megfoghatatlan, érzékelhetetlen
erőszak is, beleszületett életmódomba
beleágyazott, legfeljebb gyermekként lázadtam
ellene ösztönösen, de bele is egyeztem.
A bőrünkön érzett hatás, megszenvedés már az
érett életszakaszunkban jelentkezhet, hogyha
elég magasra emeltük tudatosságunkat,
átlátva a helyzetet, s látva javítás útját.
Mikor ezen nem tudunk elindulni akadályt
kapva, akár saját életvitelünkben, akár
a közre gyakorolt jó hatás tekintetében,
elbizonytalanodunk magunkat illetően.
Fellép a kételkedés az igazságosságban,
és hogy akkor ilyen körülmények között mi a
teendő, érdemes-e tovább próbálkozni, és
élni egyáltalán, viseljük-e kudarcunkat.
Nohát, ekkor kell még okosabbnak lenni, mint a
látszat, túljárni a körülmények eszén, melyek,
ha nem vigyázunk, megfojtják a kedvünk, sőt testünket
kiszolgáltatják különféle betegségeknek.
Ideje ekkor megszólítani magunkat a
tökéletesség nevében, a józanság nyelvén,
embertelenséget külső határként fogadva,
amit bensőnkben átléphetünk, magunkhoz jutva.
Igazi mivoltunkhoz, ha sikerül, ha nem azt
mások felé megnyilvánítani alkotással is,
jó esetben, mitől jelen ugyan elzárhat, de
jövő nem, ha hittel teszünk érte halálunkig.
