Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2120)

Élő történelemkönyv vagyok magam számára,

olyat olvashatok, amit fiatalabbak nem,

bár, mit átéltél, csak akkor ad tapasztalatot,

ha akkor is tudtad helyére rakni értékét.

No, nem apró-cseprő, piszlicsáré dolgokra kell

gondolni, de akkori világeseményekre,

országunk, nemzetünk helyzetére, mert mindenkor

– enyhén megfogalmazva – igen változatos volt.

Hiszen azt lehet mondani, hogy végig tele volt

a múlt század második fele is sorsfordító

eseménnyel, körülménnyel, amit közvetlenül

átéltünk, bőrünkön, azaz hasunkon éreztünk

étkezés során, de lelkünk sem volt kivétel, s a

gondolkodásunk befolyásolása fő célja

volt az államrendszernek, és nemcsak nálunk,

mindenütt, akkori két táborra szakadt térben.

S ha ez ma ilyen téren egyetlen eszmerendszer,

világos, hogy kétszeres erővel, hatékonyan

támad minden tőle eltérőt, tagad, s állítás

mellett kevésbé érvel, mint tették azt régebben.

Volt két különálló tábor most egyben egyesül,

belül kerülve nem kívülről támadja egymást,

folyamatos polgárháborúféleséget okoz,

nem államszerv, emberek üldözgetik egymást.

Ennek látjuk az ő szintjükre lebontott célját,

eredményét világnézetharcban, történelmi

tények elferdítésének folytonosságában,

a múltból örököltet meggyőződéssel vinni

tovább, a szélsőségességig kifeszítve a

hazugságokat, modern eszközökkel segítve

meggyőzővé tenni az elavult kiindulást,

és ez így van lelki-szellemi tényezőknél is.

Ráadásul esetemben szülők és nagyszülők

a múlt század első feléről is hitelesen

beszámoltak, legalább öt negyedszázad évről

van közvetlen összehasonlítási alapom,

nem tudok nyugton maradni, nem megítélni a

mai irányvételeket, vagy azok rejtetten

meglévő akaratát, hogy a társadalmat úgy

alakítsák, kényükre-kedvükre valakik,

akikről nem tudjuk, kik ők, hogy kerültek a

meghatározó állásuk önfelhatalmazó 

állapotába, ahol felelősségvállalás

nélkül tevékenykednek, nagy haszonkulccsal zsebben.

Boldog békeidők az első világháború

előtt voltak igazán, igen erős volt a pénz, 

amit máig nem tudjuk, miért kellett feldúlni,

bár békekötés eredményei jól sejtetik.

Azokban pedig új, hasonló, csakhogy még nagyobb

világégés volt beleszerkesztve, s több törekvés

meghatározó kivitelezése aztán még

tüzelte a nem belenyugvást, a fegyverkezést.

Aztán az emberiség feláldozta magát, vagy

csupán odadobták a megsemmisülésnek a

hazugságokkal ágáló, hamis értékeket

hirdető vezetők, eszményeket elárulva.

Ilyen az, amikor az agysejteket kitölti

a pénz utáni hajsza, mert abból hatalomra

juttató, abban megtartó pusztító eszközök

teremthetők, s gazdasági látszatfellendülés.

E második háború már a mi földünkön is

rombolt, nem úgy, mint az első, ám újjáépítést

a mi népünk igen gyorsan, lelkesen megoldott,

„Határ a csillagos ég!” – hangzott, de istentelen

fordulatot vezényeltek megszállók ernyője

alól, vallásellenességükön túl annyiban

is, hogy halállal üldözték az ellenállókat,

akik csak a józan ész szavára hivatkoztak.

Ez az a láthatatlan kéz tehát, ami még a

néptulajdon korszakát is szakadékba vitte

végül gazdaságilag, téveszmékkel házalva,

s vesztette el minden előnyét kifosztott ország.

Amit láttunk belőle, arra tettünk javító

javaslatot, de süket fülekre találtunk, mert

az elnyomás lényege, hogy te semmit sem tudhatsz,

különben te lennél vezető, ami tiltva van.

Új évezred mai világegységet hozott elv

tekintetében, mi legyen a szellemi alap,

a berendezkedésé, miről a vita süketek

párbeszéde még mindig, veszélyes kilátással.

Utószó:

Minden tudás korábbi tudás módosulása,

ezért módosítani kell mindegyre a régi

ismeretet valamiről, még az őskorról is,

mert mi megmaradt róla, szemléletben változik.

Sokáig kezdetlegesnek vélték, homályosnak

látva azt a korszakot, kőeszközök elavult

világát, amihez képest ma fémből készülnek

sokkal hatékonyabbak, ez azonban nem igaz.

A célszerűség mellett ugyanis fenntartható

mivolt lett mára a mérvadó, amiben messze

lemaradunk a régi koroktól, igaz, most már

sokkal többen vagyunk és ez új helyzetet jelent.

Nohát, éppen az ilyen kihívások miatt kell

átalakítani az ismeretekeinket, mik

mire az iskolába kerülnek és tanítják,

már jobbakat fedez fel tudományos kutatás.

És a hír róluk fel is kerül világhálónak

nevezett közlő térbe, de emészthetetlenül,

felhasználhatatlanul, mert arra nincs akarat,

hiszen hasznot húzna a tudásból a feltaláló.

A kör bezárul, mert azt a hasznot aztán mi mint

felhasználók megfizetjük, de az alkalmazást

nem mi találjuk ki saját célra, hanem csak a

készen kapottat használhatjuk, irányítottan.

Így a figyelmünk el lesz csatornázva a saját

észerő működtetésénél saját újszerűt

meglátó és teljesítő lehetőségtől a

fennálló alakzatok megerősítésére.

Ami azzal jár, hogy cselekvőképességünk is

lecsökken, ha akaratunkat nem táplálja a

felfedezés izgalma, látott jobb útra lépés

természetességének bizalma és nyugalma.

Bármilyen meglepően hangzik, de sokkal többet

kellene tanulnunk, szinte egyidejűleg a

felfedezésekkel, beleszólva, ha előbb jut

valaki megoldáshoz időszerű kérdésben.

Az a hasznos, ha közkincs a tudás, olyan alap

kerüljön mindenki fejébe, magasabb szintre 

már maga képezhesse magát, a neki jutó

feladat szerint, ebben áll a mai szabadság.