Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2126)

Sok minden igazságról csak úgy beszélhetünk, hogy
„tegyük fel”, „mi lenne, ha így lenne”, „bizonyára
elképzelhető az is”, „feltehetően így volt” –
és még csak utána sem mehetünk egyelőre,
hogy eredményesen kutassunk, végére járjunk.
Több okból, egyik, hogy róla csak titkos anyagok
vannak, illetve azért elérhetetlenek, mert
vagy nem tudunk róluk, vagy megsemmisítették régen.
Mikor és hol? – ezt sem kötötték az orrunkra a
tettesek, kik nem egyedül lehettek bűnösök,
hanem megbízást teljesítettek, hatalmi vagy
csatolt részei, haszonélvezői oldalról.
És nem nagyon tudhattak egymásról, mondjuk az új
időrendet és alá rendelt eseményeket,
szereplőket kitalálók, besorolók közt sok év
és jópár tucat kilométer táv is lehetett.
A középkor végi, újkor eleji viszonyok
adják a reményt, hogy nem terjedt ki a figyelem
minden részletre, egyenetlenségek maradtak,
ellentmondások, amiket vizsgálni kellene.
Helyette magyarázkodás folyik, hogy „abban a
történelmi helyzetben” akár szükségszerűnek
is tekinthető sok téves adat s megfeleltetés,
fejletlenség fejetlensége, vedd tudomásul.
Valamint létezik a késői színvonalas
elrendezés elrendelése, a katonai
felmérés nemcsak pontosított helyszíneket, de
az szentnek számít azóta, ami ott szerepel.
Ez pedig az akkori hadi győztes állapot,
minek ily bemutatására ugyanúgy volt pénz,
mint a nagy csaták megnyerésére haladónak
kikiáltott oldal számára, az is kézben volt.
Maradjunk annyiban, hogy bár nem tudjuk az összes
részletet, de annyit megállapíthatunk, hogy ki
lett dobva a nagyobb vesztes rész múltja, érdeme,
szolgasorba nyomorítva, ne hivatkozhasson
semmire, ami miatt fellázadhatna, vesztes
csatákat azért löktek neki, ne ugrálhasson,
így azonban szegényebben vagyunk alapélet
alakulás-ismerettel, s elittől csömörlünk.


















