Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 246.

 246.

Hogy valóra válik-e a jókívánság,

nem kétséges kinyilvánítója előtt,

de ha gépiesen mondja, visszafelé

sül el: magának se képzelhet el merőt.

Sokfélék vagyunk, de abban egyetértünk,

hogy a jelenben kell megvalósítani,

amit a múltból tanultunk, a jövőnek

nem kell most, csak irányáról színt vallani.

Nem is lenne jó, ha ugyanaz történne,

amit elképzelünk, szeretnénk ma, hiszen

holnap minden megváltozhat, földrengés jön,

járvány vagy mifene, s elmozdul a hitem:

más lesz már a fontos és az elsődleges,

miért érdemes lesz áldozatot hozni,

s hogy akkor ne legyen megkötve a kezünk,

nem szabad mai vágyakat betonozni.

Ezért hívunk kevésbé szabatos áldást

egymásra, de hogy mégse legyen elnagyolt,

beleélésünk biztosítja: ugyanazt

a jót másnak, amit magamnak akarok.

Aki még nem vette észre, hamar fogja,

nem vagyunk a magunk foglya, sokkal többet

érünk, mindenkit elérünk, aki velünk

együtt gondol – megmenteni – hazát s Földet.