Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 247.

 247.

Hú, de viszolygunk visszagondolni arra,

hogy korábban fejletlenebb szinten voltunk,

figyelve jelent dicsérő énekkarra,

múltunk hiányait felvetőkre morgunk.

Sem táviránytó, de nem volt tévé se,

és aztán a számítógép még későbbi,

a világháló napjaink történése,

lakásunkat manapság már robot őrzi.

Korábban kenyeret is otthon sütöttünk,

s bár ez visszajönni látszik luxus szinten,

alig van valami régiség köröttünk,

könyvtárat se gyűjtünk, minden bejön linken.

Repülő, gyorsvonat legyőz távolságot,

műholdon nézzük a Föld túlsó oldalát,

az ételünk is szinte előre rágott,

és lassan elfelejtjük a munka dalát.

Nem volt ez mindig így, iszonyú félelem

járványtól, háborútól nem is oly régi,

s ha gyökerüket a védelemben lelem,

figyelmeztetésem lényegünket védi.

Most ismét beszűkültünk saját házunkba,

és megbecsüljük a pár lépéses sétát,

rá kell hagyatkoznunk sok ősi szavunkra,

vissza, régi egészségünk! telve új tékák.