Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 300.

300.
A tekintet az egyik legjobb képesség:
ki már hátra, ki még előre tekintget,
élete közepéről pedig mindkettő
irányba nyíló ajtón nyomhat kilincset.
Találgatják, hogy melyik jobb, visszanézni,
vagy előrefelé, mintha eldönthetnénk
a sorsunk: tényleg úgy lesz, ahogy akarjuk,
vagy az történt, amit utólag szeretnénk.
Kínosan ügyelünk, megelégedettek
legyünk azzal is, ami lesz, s ami történt:
mintha elkötelezettek lennénk arra,
hogy betartjuk a Nekünk legjobbat! törvényt.
Nem is szokás kívánni senkinek rosszat,
csak minden szépet s jót, pedig jobban járna,
ha emelkedett, ünnepi pillanatok
is valóságot figyelmébe ajánlva
lennének hasznosak számára, mellőzve
hamis kép közvetítését a jövőről,
amely mindig kemény munka árán jön el
olyanként, mi legjobbnak látszik emberfőből.
Hatalmas előny, ha a megismerésünk
megfelel a kor magas színvonalának,
mert természetesként közvetíti felénk
a pályát, mi jövőt nyittat s múltat zárat.
Comments