Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 311.

 311.

Ha te tudnád, amin én keresztül mentem,

nem néznél így rám, nem kételkednél bennem,

elfogadnád, amit mondok szentírásnak,

felnéznél rám, nem hinnél rajtam túl másnak.

Ha te tudnád, mennyire aggódom érted,

több rosszat kerülj el, mint én, legyen élted

legalább olyan sikeres, mint szeretnéd,

igaz barátokba bizalmadat vetnéd.

Hányszor és mennyire arról gondolkodunk,

hogy lehetne róluk jobban gondoskodnunk,

odaadnánk akár mindenünket értük,

csakhogy a sorsukat jó oldalra mérjük.

Eközben eszünkbe jutnak jó szüleink,

ők mi éltek át! s mint feledték bűneink,

áldozatos mintát adva emberségből,

nem feledkezve meg a csillagos égről.

Sőt még nagyszüleink is ott voltak soká,

velük együtt töltött idő tett boldoggá,

most arra figyelmeztetnek: te is éld át

majd az unokázást, vegyél róluk példát.

Ahogy egyek voltunk születésünk előtt,

egységben lenni áldás mindenekelőtt,

most, hogy már osztódtunk, ne legyünk megosztva,

közösen érjünk el messzire, magosra.