Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 318.

 318.

Régmúlt hitek mélyén mennyi élet termett,

a lélek élménye varázslatot keltett,

legalább az álmot magyarázni kellett,

a gondolat is élt a látottak mellett.

Nem lehetett eltántorítani senkit

bejáratott útról, eltitkolni semmit

a többiek elől: a lelkit, szellemit

egyként kezelték, mint akik azt teremtik.

Nem rettentek meg a keletkező vágytól,

kielégítették, ahogy jött, kapásból,

de böjtöltek, ha kellett, megfontolásból,

önuralmat gyakoroltak szabadságból.

Segítségükre volt minden, mi eleven,

növénnyel, állattal lettek is elegen,

kipróbálni mindent, hogy ne legyen verem

vagy méreg, elkerüljön a veszedelem.

Sőt, még a halottakkal is társalogtak,

tanácsukat kérték, és nem álmélkodtak,

ha válasz a kérdésre sejtelmes mondat

volt: kihámozták értelmét és jósoltak.

Kapcsolatuk volt a túlnani világgal,

amint a nagy fának is minden kis ággal,

a ma már mért kicsinységgel és nagysággal,

azaz éppúgy, mint nekünk a valósággal.