Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 328.

 328.

Nincsen végső pont, csak örökös átmenet:

figyeljünk a szavaink jelentésére,

határon túlra ne toljuk a szekeret:

bezuhanhatunk a semmi értelmébe.

Mert nem áll meg bennünk, amit elgondolunk:

eleve valakinek mondani szánjuk,

legyen ismeretlen, vagy akár mi magunk,

kimondottak hatását néha megbánjuk.

Nem élünk örökké, de örököst hagyunk,

ő sem él örökké, de örököst hagyhat,

s hogy sosem vagyunk ott, ahová majd halunk:

magyarázatot, hogy honnan jöttünk, adhat.

Ha szeretnénk otthonosak lenni másik

világban, mint ez, kisérletezgethetünk:

aki álmok birodalmában tanyázik,

néha azt hiheti, olyan tájra repült.

Pedig kérdés, hogy az érvényes fogalom

lehet-e máshol, mint itt, ha itt használjuk:

esélyes, hogy nem, s akkor a fogadalom

se megy át, s hogy mi lesz, bízzuk rájuk,

kik vagy mik eddig világunk igazgatták,

velünk együtt, de másként, mint elképzeljük,

s hogy miként, nem jelen asztalunkra rakják:

az öröklétben kell majd benne részt vennünk.