Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 344.

 344.

Magányban gyakorolt erényünk az ima,

jót gondolsz valakiről, jót kívánsz neki,

kérhetsz istentől segítséget hozzá,

ha még nincs szeretettel a szíved teli.

Messze elkalandozik a gondolatunk

és állandóan megcéloz valakiket,

mintha a sorsuk részesei lehetnénk,

mert segít nekik rájuk vetett tekintet.

Legyenek élők vagy már eltávozottak,

történelemből ismertek, vagy szomszédok,

közeli hozzátartozók, s idegenek,

megvalósul velük a szellemi légyott.

Meggazdagodik általuk az életünk:

rangot kap, eseménydús színessé válik,

hiszen érdemben tudunk meg róluk mindent,

őszintén elmenve igazság határig.

Így teremtődik meg szükséges egyensúly

méltatottság és méltánytalanság között,

az emberiség ítélőszéke vagyunk,

lelkiismeret szárnyal a törvény fölött.

Tartsuk hát fontosnak, végezzük pontosan

imánk, elmélkedésünk: leheljünk lelket

érdembe, eredménybe, amiről tudunk,

vigyünk vállunkon emberbarát szerelmet.