Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 347.

 347.

Elrontani mindig mindent igen könnyű,

legyen az szerkezet vagy derűs hangulat,

ha társunk, barátunk szemében bús könny ül,

lehangolódásunk együttérzést mutat.

Arra is mindenki nagyon jól emlékszik,

mikor a játékát az első mozdulat

tönkretette, szíve azóta is vérzik,

s ily kárunkon csak a játékgyáros mulat.

Ajándék nyúl elfutott, galamb elrepült,

ahogy ügyetlen hozzá akartunk nyúlni,

másodsorra a szerencse is elkerült,

ha elsőre nem sikerült beletúrni.

Az élet mintha csúcsra járatás lenne,

alig látjuk a mindennapok értelmét,

az ember egyre kiemelkedőt tenne,

bonyolultsággal tornáztatja az elmét.

Pedig ami van és szembejön naponta,

az mind tökéletes, jó okkal született,

s ha valami még kell, az a hiány gondja:

alkotni, teremteni isten-féle tett.

Boldog lehet az a megelégedettség,

mely örvend nehezen kiizzadt sikernek,

háttérből figyel elvi tökéletesség,

ujjat húzni vele csak a bátrak mernek.