Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 354.

354.
A szél elfújja a magot, de leginkább
ott vannak gyökereink, mint növényeknek,
fáknak, ahol születtünk, most lakunk,
ahol a múlti történetek élednek.
Nem vettünk mintának költöző madarat,
ők északról délre és viszont repülnek,
inkább jó vermeket, sátrakat, házakat,
építettünk a szabad- és kályha-tűznek.
Ugyanazon az égövön szomszédoltunk,
ahol a szép idővel az élet terjedt,
így született a mérsékelt világ sávja,
északi szív zord lett, déli lágyan terjedt.
Hasonlóságot sikeresen műveltünk,
együtt idővel, éghajlat körforgással,
kiküszöböltünk magunkból romlottságot,
ismerős tért vissza mindig jobb ugrással.
Ha érthetetlen magatartás támadt ránk,
elferdítette az uralkodás nyelvét,
csak nyomaiban őriztük régi énünk,
meg kellett harcolnunk népünk régi elvét.
Úgy nézzünk magunkra inkább, mint csodára:
régóta mindig helyreállt emberségünk,
bármennyire is elkalandoztunk tőle,
sokaságban megnő egyesült reményünk.
Comments