Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 386.

386.

Illatok, illatok, örökség illatok,

csillag egünkről sugárzó hangulatok,

sereg életünket vezérlő vezérek,

kellemest a rossztól elvágó emlékek.

Első megfogható anyatejünk íze,

második szembogár: szüleink fejdísze,

harmadik világosság-sötétség váltás,

negyedik a napi fürdővízbe mártás.

Ezekre elménkkel nem emlékezhetünk,

ezért az illatuk emléke jön velünk,

mélyen beleívódva saját belsőnkbe,

hasonlót keresünk tudatlan vergődve.

Aztán sokasodtak tudatos élmények:

ezek illataként jönnek a remények,

s reménytelenségek: betegség alatti

megpróbáltatás szaga tudatalatti.

Sokmindent átéltünk, szinte pazarolva,

de közben gépiesen elraktározva,

és ha váratlanul illatuk felbukkan,

megáll az ész: sima úton orra buktam.

Nem követ semmi szabályt a felidézés,

de lehet fontossági sorrendet nézés

lelkünkben: lényegi valónkat közölve

s a részleteket magunkból örökölve.