Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 389.

389.

Hogy lehet-e nemtudásunkról tudásunk,

feleslegesnek látszó kérdés, mert éppen

abban és annyiban, s olyan mélyre ásunk,

amit és amennyire tudásunkképpen.

Azon túl értelmetlenség még keresni

valamit: nincs létra fel hegytetőn túlra,

bár eltakart verembe is lehet esni,

s olyan, mintha napjárás látszaton múlna.

Sok mindent gyermekek elől elhallgatnak,

és gyereknek tekintett naiv nép elől,

a valóság dühe bénítólag hathat

felkészületlen az élet súlya felől.

Egyedül az ember lehet olyan alany,

aki épp azért lesz hatékony mégis, mert

legfontosabb kérdésekben bizonytalan:

addig megy előre, míg az nem lesz ismert.

Nem érdekel bennünket reménytelenség

megismerés berkein belül hirdetve,

kétely katonákként lép fel az ellenség:

gondoljuk bátran, bárha a létbe vetve.

Hátsó kisagyunkban tudunk róla persze,

hogy hatalmát végtelenség takargatja:

lépünk jóindulatáért esedezve,

midőn sikerünk világ értelmét adja.