Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 397.

397.
A korkülönbséget nehéz áthidalni,
koránt sem azonos teljesítményt kíván,
mert fiatalabb később született nyilván,
igaz, jó esetben később fog meghalni.
Az idősebb hosszú időszakot átélt,
míg a fiatal volt nemlétező holmi,
azt nem lehet irodalomból pótolni,
ami akkor s úgy történt: biztos másként
volt valóság, mint amit szorgos képzelet
követni képes az elbeszélésekből,
miközben sok hamis hiedelem megdől
hallgató fejében, hallva élményeket.
„Nézd, mi jó kilövésem van, hull a ruszki!
s abban a pillanatban fejlövés érte,
mert önhitten nem húzódott fedezékbe,
s hadifogságot szenvedett sok kurucfi.”
És jött „a visszacsatolás bevonulásom,
majd Don-kanyari vereség hideg pokla,
te sem lennél, drága fiacskám, ha Bogra
bízva nincs halott-szánról szabadulásom.”
Nagyapám és apám megjárt két háborút,
amitől az otthoniak is szenvedtek,
tőlük örököltem olyan életkedvet,
hogy derűre fordítanék minden borút.
De nekem is van már olyan tapasztalat
birtokomban, átéltem ahhoz képest
sokat, amit nem a fiatalabb nemzedékek:
mesélnék, de nekik nem ízlik e falat.
Talán, mert ma olyan jó dolguk van, bizony,
az újabb korosztályoknak, hogy tökélyes
világot kérnének a múlttól, s veszélyes
nézetükre igazság: sok iszony-viszony.
Vagy tévedek, s ők inkább épp attól félnek,
nem sikerül magukat felépíteni,
hogy folytassák, hol elődjük leteszi
a lantot, ha folyton támogatást kérnek.
De hát, párhuzamosan is éltünk, élünk,
összeadhatjuk, amit külön találtunk,
legyen kölcsönösség, vessük össze hátunk,
s győzelmesen megy át túlélőnek vérünk.
Comentarios