Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 408.

408.

Amikor emlékezet-óceánt mondunk,

mert végtelen sok benyomással van gondunk,

meg kellene őriznünk őket valahogy,

de e képesség elég hamar oka-fogy.

Életünk minden pillanata tudatos,

hagy az értelmünkben elég lenyomatot

ahhoz, hogyha jelentősnek besoroljuk:

képét, tartalmát bármikor előhozzuk.

Mint ha vihar korbácsolja fel a tengert,

vad eseményhullámok vernek meg embert:

ez kitörölhetetlenül benne marad,

míg a sima élet fölött a szem szalad.

Mint hajósnak, ha felbukkan a szárazföld,

másfajta világ, eset, élmény tárat tölt,

mely raktárból ezek mindig előjönnek,

és ha hasonló történik, ráköszönnek.

Így hát öregkorra alig jön szembe új,

nincsenek viharok, a szél se szembe fúj,

nyugtalanságot sok fájó emlék okoz,

de minden sebet örömteli befoltoz.

Ifjúkorban úgy kell tehát mindent tenni,

hogy tudjuk, emlékét nem lehet levetni,

titkaink elől se tudunk majd kitérni,

rosszat szebbel s jobbat le lehet cserélni.