Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 413.

413.

Lemaradunk-e a száguldó vonatról,

ha időben nem intézünk csatlakozást,

kimaradunk-e a világfolyamatból,

ha nem hagyunk abba saját álmodozást?

Ugyanúgy kell éljen mindenki a földön,

vagy jobb lesz annak, aki kivételt tehet,

merre menjünk, hogy elkerüljük a börtönt,

mivel a fejlődés iránya fenyeget?

Egykalap alá lehet-e venni világ

egészét, vagy ez illúzió, fenyeget

az enyészet, ha nem marad, aki kilát

egysíkúságból: képzel új földet s eget.

A legtehetősebbek olyan irányba

haladnak, ahol elvesznek részletekben,

céltalan életük lesz megkergült, kába,

emberségük eldobják, hogy csak úgy nyekken.

Pedig lenne kit felemelni: nagy többség

nyomorog, mert valakik megbénították,

el lett vágva a természethez kötöttség,

s világunk fényhonából kilakoltatták.

Vannak azért még olyanok tettre készen:

erőfeszítésre, áldozatra, kiknek

tehetségük is maradt mind a két részen

működni: felzárkózva emelni szintet.