Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 414.

414.

Mi képesek vagyunk magunkról magunknak

beszámolni, és éppen ezt mint lényeget

tekinthetjük világalkotó magunknak,

bizonyság-segítségül hívva az eget.

Képességünk kiterjeszthető másokra,

felfedezve, hogy ugyanolyanok vagyunk:

életünk fel van fűzve valós célokra,

de összességünkről nem gondoskodhatunk,

mert akkor nem látjuk a fától az erdőt,

hiszen az első lesz családunk, nemzetünk,

s világnézetekből sem gyúrhatunk eredőt:

felszínességért mély károkkal fizetünk.

Ám olyan régóta lakjuk ezt a földet,

már rég kitaláltuk, hogyan oldjunk csomót,

melyet sokaságunk kényre-kedvre köthet,

csillagtávból hozva a rosszat kioltót.

Miből Megváltó lett új idők teljében,

mert képzeletünket messze túlterjesztve,

földi viszonyokat vittek a mennyégbe,

régi igazságok egyensúlyát vesztve.

Istenre ruházva személyes befolyást,

világ folyására, sorsi ítéletre,

fordítsunk hát vissza hatáskör túltolást:

irányítsa magunk mindenség kérelme.