top of page
szilajcsiko

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 446.











446.


Kevés szó esik mostoha körülmények

meghatározó hatásáról, hidegebb

éghajlat szigoráról, hogy az élmények

nagyobb erőtől jönnek, minden nehezebb.


Ugyanez igaz a nagy meleg esetén,

pedig mennyire vágyunk rá, de túlzása

felborítja a napirendet, mely delén

is pihenni kell, ez a túlélés ára.


Ritkaság, mikor jó az idő igazán,

folyton dicsérjük, változását előre

érezzük, s mennyire várjuk év tavaszán,

vagy messze tájra megyünk kérni belőle.


Hozzájön még, ha valamilyen betegség,

fogyaték szenvedtet amúgy is, vacogva

a nyárban, takaró alatt is, merevség

alkalmazkodásban most vagy régtől fogva.


Mindez jellemet alakító tényező,

ilyen-olyan módon befolyásol minket,

van, kinek örökké szép a nyár, hómező,

s van, ki szívesen levetné a sors-inget.


Egész népek élnek magas hegyek között,

másoknál hiányzik épített természet,

de a boldogság el onnan sem költözött,

valamiképp ők is megszerzik a mézet.


Adottságainkat jobban meg kellene

becsülnünk, figyelembe véve rútságát

és előnyét, befolyását elismerve

értékként nézzük életünk saját ágát.








29 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page