Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 463.

463.

Van úgy, hogy már rég nem látszik a nyoma,

de fájdalmas emléke elevenen él,

vagy el is feledtük a baleset rémét,

de a törött csont forradása megmarad.

Testünk kijavít, kinő sok oly sérülést,

mi szinte a gyerekkor velejárója,

de nem tud túlhaladni emléken lélek,

ha mély- s alapszerkezetét értintette.

Ezért a szülőknek oda kell figyelni

a gyermeküket nevelő szereplőkre,

tanárokra és kortársakra egyaránt,

s a gépesített világ hatásaira.

Családban közvetlenül érzékelhető

gyermekünk törékeny lelki állapota:

mint szenved meg olyan tájékoztatást,

melynek szokatlansága nyugtalanítja.

Hát még, esetleg, ha át kell élnie azt,

amivel még sosem találkozott addig,

örök törést okozhat fejlődésében,

minden túl korán ráerőszakolt dolog.

Tudjuk, manapság nehéz elkerülni az

ilyen befolyást, mert „a vízcsapból is az

folyik”, ám megelőzhető a baj: ahhoz

tetterősen kell a nevelést végeznünk.

Mert még jól emlékszünk a saját példánkra:

mi volt jó, rossz, mit bírtunk el, s mit nem, – hozzá

gondolva a mai környezetet, lehet

eredménnyel járni ez emberi úton.