Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 481.

481.

Csendes esőkor is vannak mennydörgések,

és a villám a közelünkben felvillan,

rendes életben is vannak csapongások,

mikor a józan ész secperc alatt elillan.

Ahogy esőfelhőt földi pára gyűjti,

indulatainkban is gyülemlik gazság,

sok kínszenvedés a tehetetlenségtől,

hogy lépten-nyomon csorbát szenved igazság.

És hogy csak mi maradjunk tisztességesek,

az nem megy, mert hátunk megett kinevetnek,

néha azért ki kell rúgni a hámfából:

ilyenkor szélsőségek gőzt levezetnek.

Mert már elfeledtük a rendszeres táncot,

meg a pincék közötti népdaléneklést

jó bor mellett, – volt abban mindenféle dal –

s táncos tombolással folytatott vezeklést.

Azaz ne egyedül vigyük el a balhét,

jobban járunk, ha baráti társasággal

karöltve gyakoroljuk a víg kritikát

életünk fölött, megbirkózva talánnyal,

hogy miért mindig csak nekünk nem sikerül

és miért zöldebb a szomszéd rétje mellettünk,

vannak, akik olyan vékonyak maradnak,

s mi akkor se fogyunk, ha keveset ettünk.

S aztán rájövünk, hogy amíg ez a nagy baj,

inkább szerencsések vagyunk, mint lúzerek,

folytatjuk a munkát megszokott ritmusban,

együtt nagy többséggel, aki nem kesereg.