Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 489.

489.

Bevallatlanul a legnagyobb feladat,

mert sokkal kevesebben mernék vállalni,

egyre jövő új nemzedék oktatása,

hogy az életben meg tudjanak állani.

Azaz megállják helyük, mit előbb meg kell

hogy ismerjenek, ki kell választaniuk,

s hogy miből, honnan, az sem utolsó kérdés,

nehogy arra hagyatkozzanak, ami jut.

És közben magukkal is tisztába jönni,

nemcsak ki vagyok én, hanem mire képes,

és milyen korlátokat kell bevallani,

hisz érdemes fejleszteni képességet.

Jelentkezik aztán kemény követelmény,

oktatókkal szembeni elvárás sora,

úgy elsajátítani s oly tananyagot,

hogy a nevelésnek legyen valós nyoma.

Olyan hatása, amire építkezhet

a mindenséggel harcban álló jövendő,

nemcsak fennmaradás, de előrelépés

kell, hogy tele legyen mindig lélek és bendő.

Ehhez a tudomány ide áramlását

kellene a közösségnek megoldani,

nem magáncélokra és fegyverkezésre

legjobb észbelit s javunkat áldoztatni.

Azaz sose szakadjon el köz érdeke

a közösen élt, szenvedett valóságtól,

élvezetesb legyen minden új korosztály

nevelődése és amit kap a mától.