Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 494.

494.

Barátság körei mint elektronhéjak

az atommag körül, határozatlanul

körbeölelnek bennünket, minek szívünk

is, lelkünk is örül apadhatatlanul.

Vannak a közeliek és léteznek

a távoliak, amit nem kilométerrel

mérünk, hanem a köztünk fennálló örök

kapcsolat józan- s bénító erejével.

Benne összhangzat magas foka teljesül,

és sosem az számít, ki viszi a szólót,

hanem az együttműködés, mire nyitva

vagyunk, befogadva tettel s szóval szólót.

Minden barátságnak alapja bizalom

másik tapasztalata igaza iránt,

s hogy az bármi legyen, mellé kell állnunk,

közösen teljesítve megszabott irányt.

De ha nem volt igaz, mert csak hittünk benne,

barátság szétszakad és csalódást okoz,

bár még eközben is hasznosul élménye,

viszonyt alapozó éberséget fokoz.

Legmélyebben gyökérzővé akkor válik,

ha barát párunkkal világ köszön vissza,

mert benne önmagunkat kívülről látjuk,

s a kép színes, éles, mert látásunk tiszta.

Világnézetünket is tisztítja tehát,

ha a többi ember közül a barátok

kiválóságként hirdetnek emberséget:

jótétemény fajzza lényük, nem az átok.