Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 505.

505.

Ígéretekkel élünk együtt, s többnyire

magunknak ígérünk, inkább bizonytalan

kimenetelűt, mert a biztosat nem kell,

s aki nemzetének ígér, nem hontalan.

Általában már a megjelenésünket

ígéretként lehet venni, mert ott állunk

valaki mellett bajban és örömben, s a

legígéretesebb mindig a családunk.

Amikor hűségesek vagyunk, nem is kell

mondogatni, fogadkozni, elég némán

odaadni, odatenni magunk, avagy

támogatón fellépni valami témán.

A legnagyobb ígéretet Isten tette,

legalábbis tudós sereg ezt le merte

írni egykor, és ez máig vezérli a

világot, és van mindenkinek jókedve:

Hogy a Föld föld maradhat a talpunk alatt,

s életben maradunk halálunk napjáig,

olyan keretbe foglalja a létünket,

hogy szüntelen irtjuk nehézségek fáit.

S amit gyerekvállalással megígérünk,

az bennünk teljesedik be, reménykeltőn

őbennük, hogy emberöltők szakadatlan

során bizonyosság tombol a teremtőn.