Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 508.

508.

Legnagyobb korlátunk természeti lehet,

annak legyőzése nemcsak rajtunk múlik,

könnyebbnek látszik nekünk alkalmazkodni,

ha közösségünk jelent határt.

Mert a természettel szemben végső soron

nekünk is a természetünk áll, vagy bukik,

ha oly ismeretlen jelenség bukkan fel,

mire nincs mentő válaszunk s elpusztulunk.

De nem véletlenül ritka az ily eset,

inkább hosszútávú hanyatlás-hatásban

összegződik természeti katasztrófák

végeredménye: elköltözik onnan az

ember, lecsökken lakosság, nyomorog

közösség, mígnem újraéled ereje,

tehetség nyilvánul új területen,

és lassan elindul a felemelkedés.

De ekkor felléphet a nem természeti

akadály, erkölcsi gyengeség, irigység

és kapzsiság, s ez a rövid idő miatt,

míg nemzedékek újulnak, győztes lehet:

Merthogy inkább tűrnek „a rendes emberek”

megalázást, viselnek el erőszakot,

csak a családjukat tovább folytathassák,

s ez az elnyomóknak is fontos érdeke.

Aztán többnyire megreked a dolog,

csak igen lassan csökkenhet az elnyomás,

s kevesek luxusát se bírja természet,

lépésenként visz a szabadság előre.