Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 517.
![](https://static.wixstatic.com/media/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg/v1/fill/w_88,h_90,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg)
517.
Kis országban élvén nem tudom, hogy
milyen lehet nagyban; ott járván távolság
szokatlansága nyűgözött le, mi időt
kíván áldozni legyőzésére, többet,
mint nálunk szokás vagy ritka tapasztalat.
Ott mindenből több van: ha hegyes a tájék,
akkor azok sorakoznak végtelenül
egymás után, s ha sík a terep, annak nincsen
vége sosem, úgy érzi az ember kábán.
Használják is, hogy hány napi járóföld a
célpontjuk, mikor mi mindenhova oda-
érünk egy napon belül, elfeledkezve
róla, hogy a Föld nem lapos, de gömbölyű.
Olyan, amilyennek a műholdak látják,
szemléletünkbe az is nehezen épül,
vagy amit a felszínre közelítve is
jobban mutat: érdekes alakzatokat.
Ezek nekünk olyanok lehetnek, mint a
régészeknek ásatás, következtetünk
az életmódra, hogyan éltek ők régen.
Miért voltak kerek erdők és kertföldek,
kör alakú települések, hegytetőn
erődök, merre mentek patakok, folyók,
s hogyhogy jól hajózható volt valamennyi?
Utóbbiak inkább a kis országokat
jellemző látványok, műveltség nyomai,
nagy területekre mindezt átvinni még
inkább jövő zenéje, sok munkát kíván.