Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 533.

533.

Az „Újra itthon!” érzést a legjobbnak mondják,

mert mindenütt jó lehet ugyan idegen földön

manapság a turizmus korában,

de az otthon ismerőssége felülmúl

minden utazási élményt, ahol csak jön,

csak jön egymás utána a szép táj, hegyek és

völgyek, folyók és patakok, falu, város,

aztán az erdőrengetegek végetlen.

Kivétel, amikor testvérekhez megyünk,

legyenek legközelebbi rokonaink

vérségileg, vagy az őshaza lakói,

máig megőrizve idők teljességét.

Mert hogyha a rokon lelkek találkoznak

egyénileg nagy ritkán párjukkal s öröm

jár érte, mennyivel örömtelibb egész

néprészünk látogatni kis időre is.

Belőlük lettünk, váltunk ki, és mintha

sikeresebben laktunk volna be újabb

területeket, de ez csalóka látszat,

mert ugyanakkor feladtunk lényegünkből.

Náluk látjuk, hogy az önzetlenségüket

mi meg sem közelítjük, dadog már bennünk

a szeretet, van mit tanulnunk tőlük,

odaadásban egymásnak, természetnek.

S megnyilvánulás őszintesége szóban

fejtörést okoz, mire megértjük, dalban,

táncban magával ragadó, utánozzuk

ugyan, s tovább csodáljuk az eredetit.