top of page
szilajcsiko

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 540.









540.


Tudás, tudomány az, ami tanítható,

érvényét bárki ellenőrizheti,

tartalma, hatása azért átadható,

születése módját megismételheti.


Sok van, mi csodálatosan épül belénk,

mert szent feladatának érzi két szülénk,

közvetlenebb környezetünkből jön felénk,

mitől olyan gyorsan elméssé épülénk.


De aztán megrekednénk állapotunkban,

ha korosztályi mintákat tudatunkban

nem azonosíthatnánk magunkkal saját

tulajdonságként, amint a fejünk haját


más színben esetleg és levághatóan,

hogy amit akarunk, teszünk, épp úgy jól van,

még az iskola is úgy hathat igazán,

ki jobban érti, tőle vesszük át lazán.


S hogy ne fulladjon unalomba életünk,

egyéni dallamra törekszik énekünk,

csakhogy ára van a különcködésünknek,

bizonytalanság tördeli beszédünket.


Mégis ragaszkodunk egyéniségünkhöz,

kételytelenségig vinni az énképzést,

mert az lesz inkább, mi köt örökségünhöz,

megoszthatóvá tenni, mint közös érzést.


vagy még inkább: belátást, bizonyságot,

hogy együtt tartjuk fenn emberség világát,

minden társunknak, ki még keveset látott,

isteni teremtettség egyedi ágát.






13 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK