Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 550.

550.

A társadalom szövetét szétszakítja

a bizonytalanság, határozatlanság

életünk irányának, alapelvének

tekintetében, ha alacsonyra taksál

egy nagy része olyan értékeket, amit

a másik, nagyobb része magasan jegyez,

mert a támogatás kevésbé hatékony,

mint a rombolás, ez terhet vállról levesz:

nincsen felelősség javaslatra nézve,

mert csak pusztítandót kell feketíteni,

nem fogsz törődni a távoli jövővel,

ha a kardot győzelem reménye feni.

Így hát nem velük kellene foglalkozni,

akik a jelennek fekszenek keresztbe,

hanem önmagunk kell megerősíteni:

hitben, reményben legyünk úgy eleresztve,

hogy vonzóvá váljon mindenki számára

a közös út bejárása egyénileg,

mert a saját élet titokzatossága

vezet célhoz: léleküdvösséggel fizet

már a mában, hétköznapokban és ünnep

alkalmával, alázattal emelkedve

emberségben és áldozatot vállalva

közért, természetért, ha vész kerekedne,

mit mindig csak közösség egésze tudott

elhárítani, ezért egységbontóknak

tükröt tartva kell őket jóravalóvá

tenni: ránk igaz boldogságot szórhat.