Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 551.

551.

Világkörnyezete majdnem ugyanolyan

volt az első embereknek, amilyen ma

nekünk, csak a lakható részeket tolta

odébb a földtengely változó állása.

Ezt alig érzékelték végtelen térben,

mely rendelkezésükre állt berendezni

életük természet ölén, paradicsom

közepén, alig tudva többet, mint kellett.

Aztán a munkáskéz szaporodásával

gyűlt a tapasztalat, nőtt a hatékonyság,

a föld áldásainak termelőivé

válván, még többet elértünk egyre-másra.

Ez lett képességek végtelenné nőtt

korszaka, mely még ma is tarthatna, ha nem

kezdte volna meg korlátozását önzés

rákfenéje mindent magának akarva.

Pedig nem kellene szerencsétlenségnek

látni éghajlatváltozást, sem a sikert

hozó egyéni alkalmazkodást irigy

szemmel nézni, ha köznek is hasznosulhat.

Mert van ugyan ma beláthatatlan erős

hatékonyság egyesek kezében, de ez

csak nekik szóló küldetést tételezve

már egésznek pusztulásával fenyeget,

ha nem engedi kiépülni a helyi

alkalmazkodást, ami már elindult és

győzedelmesen terjedve megoldhatja

a kérdést: szabad lehetne minden ember.