Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 564.

564.

Valóban nagy kérdésekről jobb hallgatni,

mert még a kicsik is meghaladják néha

képességünket megfelelő válaszra,

ebben az egyedülálló helyzetben ma

és mindörökké, ma, és korábban mindig,

amiben magunkat találjuk mindegyre,

ha komolyan beleállunk a világba

és kihívjuk párbajra létünk értelmét,

vagy a mindenségét, mert arra legalább

régóta próbálkozik válasszal az ember,

amelyben találhatunk is kapaszkodót,

de a keletkezés-ügy igen labilis,

mert minden időben csak vak emberekként

tapogattuk az elefántot – véleményt

vállalni merészelve milyenségéről,

örökös tévedéssel a megismerés

színvonalát emelve mind magasabbra,

hogy ma már létra kell az elinduláshoz

a tudomány egy ágának, részletének

műveléséhez igazán nekifogni,

és az ilyen helyzet nehezen segíti

az eligazodást az összegzés felé,

mert minden terület fontosabbnak tartja

saját kiizzadt igazát a többinél,

s csak buták vállalkoznak kiegyeztetni

a sok-sok egyéni és csoport-törekvést,

amiből már-már az őskáosz szintjére

zuhanunk vissza világkezdés terén,

közben emberismeretünk inog-fitog,

ingaként lengve gőg és szerénység között,

a végső lépésnél mindig elakadva,

hogy következtessünk végre eszünk szerint.