Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 590.

590.

Veszélyekkel töltött félelemben élünk,

kétségekkel teli tudomány-talányban,

hol az ismeretlen a bőrünkön kopog,

különutas vágy lök kényszerű magányba.

Hogy kivétel vagyunk és mi megúszhatjuk,

mi ránk közelít, sőt már itt van, mint valós

elmúlás, természeti változás szele,

új jövendő hitelének vagyunk adós.

Ahelyett, hogy épp azt kitartón kutatnánk,

hogy lehet új helyzethez alkalmazkodni,

mik azok a még apró követelmények,

teljesítésükhöz könnyű hozzászokni.

Közben rabként tartanak szenvedélyeink,

melyeket csak azért alakíthattunk ki,

mert kedvezett nekünk az eddigi élet,

mennydörgésmentes létben tudtunk aludni.

De ne aludjuk át sokdolgos napunkat,

ne kényelmesedjünk bele ürességbe,

mert még éppen megfelelően haladunk,

igaz, nem előre-, hanem vissza nézve.

Iskolát, templomot ne hanyagoljunk el,

jöjjön figyelmeztetés butaságunkra

és esendőségünkre, biztos talajt ad

lábunk alá testet-lelket őrző munka.

Gyermekünk legyen minden növény és állat,

őket is fel kell nevelnünk a jövőnek,

nem szakítva el sehol a láncolatot,

lehetünk emberek, míg alap a kőzet.