Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 612.

612.

Erőfeszítésünk sosem felesleges,

még az egyszerű mozgás is lehet nemes,

életet fenntartó, abba bevezető,

csak akarat által jön belénk az erő.

Már a csecsemőnk is örökmozgó lenne,

ha hagynánk szabadon, mit szeretne, tenne,

ha bírnánk mellette fárasztó iramot,

hogy egyszer még itt lebeg, máskor meg amott.

A kisgyerek is úgy fut, mintha megállni

sose akarna, nincs neki távol bármi,

ha érdekli, fáradhatatlan tör érte,

s rögtön nem elég, mit megkapott, ha kérte.

Nem szabadna leszoknunk ez őserőnkről,

enni lét bugyrából, végtelen bendőnkből,

mitől pályánk ívén úgy száguldozhatunk,

mint a bolygók: isteni hírnökök vagyunk.

Mint hírt, visszük minden pillanat értelmét,

összekötve időfolyammá az elmét,

hogy majd tovább repít hitünk lendülete,

hogy az élet értünk lett jónak a tere.

Napunkat egésszé tölti tevékenység,

készültünk rá sokat, s most indultunk nemrég

végezni munkánkat, s máris csúcsra értünk,

dolgos élet rövid, jön a halál értünk.

De előtte mégis azzal tudsz lázadni

elmúlás leépülése ellen, adni

mersz áldozatot mozgás jó istenének,

cserébe kedvvel szól tovább élet-ének.