Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 622.

622.
Ősi nemzetek korai történelme
legenda vagy mítosz közé keveredett,
de hogyha csak onnan hívható most elő,
olyan bunda az, mit valaki levedlett.
Nem talált bőrből készült sok ilyen kabát,
vadászni szokták prémjéért az állatot,
ember vadászának a neve hódító,
később e gyilok „hadi tett” címkét kapott.
Hogy mily lassan szelídült embervadállat,
majd’ örökké tartó háborúk mutatják,
de katonát nemcsak dicsőség kedvéért
hívnak csatába, hagyja el anyját, atyját,
hanem a védelem lett túlélő szent cél,
hivatástudattal nevelte az erőt,
hozzájuk képest a betolakodóknak
csak a konc jelentette a vágyott előnyt.
S ahogy járvány sem dúlt fel minden vidéket,
háború sem terjedt ki az egész földre
sokáig, segítséget nyújthatott testvér
nép, vagy ugyanannak távolabbi köre.
Így hát az erőszak nem lett általános
rendező elv, s hogy megálljon a pusztítás,
békét kötöttek a leigázottakkal,
maradjanak szolgák, ne legyen népirtás.
E harc előtti múlt dicsőséges lenne,
ha elismernénk minden fontos vívmányát,
mely alapra épült bolygónyi valóság:
természet táplálja ember fiát, lányát.
Hozzászólások