Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 646.

646.
Immár hosszabb fényben fürdik a nappalunk,
kiszurkoltuk az egyre rövidebbeket,
megváltás és feltámadás összecsúszott,
Nap-újulás szabály aranyoz lelkeket.
A csillagászati tény földi pályája
milliárdszor milliárd életet tüzel,
rügyfakadáskor bújnak elő odúból
lényskála tagok, kiknek fény és hő üzen.
Oly vonzó ez a tájék, hogy visszatérnek
a költözőmadarak is, fogas kérdés,
mér’ költözködnek, mi változott úgy egykor,
hogy téli maradás halálos kísértés.
Az ember, ha kellett, széltében-hosszában
szeretett terjeszkedni egykoron, józan
gondolkodás érlelte, értette úton:
jelezte a határt, ahol télen hó van.
Mi régen ritka volt, mára állandósult,
hogy hidegből melegbe is megy az ember
élni, de inkább egzotikum a trópus,
pihenésre téli célpont déli tenger.
Munkateljesítmény északon túlszaladt
a csupán szükségesek biztosításán,
vonzó világgá lett mesterséges tere,
átkain szenvedünk, de nyerünk áldásán.
Ide csábítunk akarva-akaratlan
bennünk jövőjüket látó sokaságot,
s hogy máshol is teremjen jólét öröme,
ápoljunk egészségre több valóságot.
Комментарии