Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 654.

654.

Látszólag kiteregeti féltett titkát

akár, aki nem átallja közzétenni

magát a legkülönbözőbb helyzetekben,

egyszerűen, fényképeken adva elő.

Különösen mert régebben ez kiváltság

volt, kiemelkedőké, kiket érdemek

miatt tettek közszemlére, szépségüket,

ügyességüket, bár néha bűn szégyenét.

Hogy tanuljon belőle, vegyen biztatást,

avagy elrettentést naiv nagyközönség,

azonosuljon személyiség építő

példákkal, vagy őrizkedjen tetteiktől.

Hosszú szövegek kísérték a képeket,

kiöntötték szívüket a főszereplők,

még kényes kérdésekre is válaszoltak,

izgalmat adva olvasónak, nézőnek.

Mert megjelentek mozgóképes adások

ugyanezekről, és a tudósítások

már tájakról, népekről, eseményekről

is szóltak, megláthattuk mások életét.

Ez volt a klasszikus hírközlés szép kora,

amit visszasírunk, bár szoktuk bírálni

témaválasztása, közlésmódja miatt,

mert most beütött egyéni közlés kora,

s bárki szemünk elé tárja napi képét,

privát perceit kendőzetlenül, szégyen

sincs, erkölcs épp még szűrő, bármit kimondhat

álnév alatt, dömping tarol érdeklődést.