Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 670.

670.

Történelemmel átitatott életünk

műteremben beállított képet mutat,

örök vesztesekkel, kik néha lázadnak,

míg győzedelmesek magas ege mulat.

Érzésvilágunk sem ad annak igazat,

hogy a gyilkos hódítót kell elfogadnunk

jótevőnek, különösen ha felforgat

régit, s az újhoz nehéz alkalmazkodnunk.

Bár a szív és lélek emlékei őrzik

az örökösnek tartott nemzeti szokást,

az élet- és munkamód változásai

nem engednek élni varázslatost, csodást.

A kívülről adott szerkezettel van baj,

közösségre kényszerként oly társadalom,

amely felborítja a természet rendjét,

célzott pusztítása nagy áldozat-halom.

Ami nem szűnik meg a fejlődéssel sem,

csupán mostanra már bárki célpont lehet,

s minthogy láthatatlan kéz mozgat világot,

nem mutatja jövő, mit teremt s kit temet.

Addig nincs védelem, míg nincs felismerés,

hogy a bajunk oka közelmúltunkban van,

midőn kijelölték emberiség útját,

abban kevés valós, több a hamisabb tan.

Természetszerűség helyett vállalkozás,

– nem közjónak szentelt: hadi dicsőségért –

volt eddig múlt éke, ideje hát hamar

Békét Építő Földre cserélni cégért.