Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 705.

705.

Egész világunk szabadtéri múzeum,

időutazást is végezhetünk benne,

bár ez nehéz, tudományunk gyakorolja,

anélkül csak a krónikás énekelne.

Ő pedig a rövid emlékezet rabja,

pár emberöltőre rúg megőrzött idő,

családi levéltárat bírtak gazdagok,

abból nem tudjuk meg, régi élet minő.

És elhanyagolhatatlan velejáró,

hogy uralmi érdek színez ki eseményt,

végül a győztesek írnak történelmet,

pártatlan föld mélye szolgáltathat reményt.

Vastag takaró alatt szunnyad valami

érdekfeszítő, bárhol végzünk ásatást,

életmód, műveltség, világnézet tárul,

a régészet átadja nekünk a varázst.

S mert tudjuk, hogy az a jelenünk alapja,

felismerjük benne dolgaink kezdetét,

igen izgalmas látni a régiségben,

hogy lakta be az ember adódó terét.

Sőt az élővilág nagy meglepetése

– bár földtörténet sem kisebb kihívás –,

hogy megmutatkozik kialakulásunk:

részecskéktől csillagokig, s életcsírák.

Csak a szellem látszik teljesnek, öröknek,

mit magunkban s világban felismerünk,

olyan kicsi és nagy, hogy megfoghatatlan,

de tudjuk, miatta tévedünk és nyerünk.