Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 733.

733.

Ahogy elfogadjuk nappal és éjszaka

váltakozását, nem olyan természetes

valaki akaratát megemészteni,

ha az a mi szándékunkkal ellentétes.

Kis ügyeken ilyenkor hamar túltesszük

magunkat, alig változik a hangulat,

mert a figyelmünkre nagy dolgok vadásznak,

medvére menve nem kergetünk kis nyulat.

De a véleményünk teljes ütközése

lever érzelmileg, ha nincs ráhatásunk,

értelmetlenségre, nagyobb veszteségre,

tehetetlenségbe fordul a magányunk.

Ezt a felindulást éljük meg naponta,

míg hírt kapunk háborús áldozatokról,

sajnálatunk erős, dühünk minket gyengít,

nem ad vigasztalást beszélni okokról,

melyek a válságot annyira fokozták,

vagy csökkentettek érdekérvényesítést,

hogy viszály fegyveres támadásba torkollt,

engedve esztelenség-érvényesítést.

Mikor ártatlanok esnek áldozatul,

mert nincs hajlandóság a fegyverszünetre,

de hogy az öldöklés hamar véget érjen,

olyankor már nem az a fontos, ki kezdte,

hisz’ mint a támadás, a védekezés is

olyan valós helyzetet akar elérni,

amelyben majd neki áll a békezászló,

sikerét most nem a kíméletben méri.

Ezért nem kellene már fegyvert gyártani,

mert túl nagyra növeszt hatalom-akarást,

nem merülhetne fel, hogy nincs megegyezés,

ha csak békés szándék nyújt egymásrahatást.