Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 736.

736.

A szellem a tőke, s a tudás a kamat,

a lélek számára egyik se nagy falat,

úgy töri át az ismeretlent, mint falat

tiszta ész dárdája, és diadalt arat.

Hites bátorságból meríti az erőt,

a kétely támadásait visszaverőt,

olyan újdonságot, mi rázza a velőt,

szükségszerűségből előnyöket nyerőt.

Sosem gondolunk rá, hogy mi a gondolat,

mert a beszédünk ötleteket mondogat,

mik elkülönítik a valóságokat

elvi képmásuktól, mit elmével fogat.

Csak akkor ugrik be valami szokatlan

és elsőre teljesen felfoghatatlan,

amikor a öröklődésről bekattan,

hogy a kettőt összefőzi, mint üstkatlan.

Azaz a tulajdonság nem másolható,

mert nem különbözik az adó és kapó,

ugyanonnan jön a légy és a légycsapó,

gyerekjátékban a kavics neve kapó.

S ahogy a világ durva darabokból áll,

óriási Nap-tömeg kis bolygókat lóbál,

rendszerük megrekedt vonzó- s taszítónál,

s mi eszünket vesztjük őket alkotónál.

De ha mögé nézünk tapintott felszínnek,

és majd előjönnek sosem látott színek,

felbukkannak róluk maguktól a hírek,

s megjelennek aztán Isten arcán pírek.

Nem tudjuk már úgy tekinteni az élőt,

minek léte túlszárnyalná a nem élőt,

ezzel kiűzhetjük magunkból a félőt,

világrengést keltve, végtelent elérőt.