top of page

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 760.









760.

Nem szoktuk emlegetni, hogy mit nem tudunk,

pedig épp oly fontos, mint a tudás fája,

nem látványos, de be kell ismerni mindazt,

hová nem terjedt ki megismerés tája.


Nemcsak azért hogy ne terjesszünk tévedést,

hanem hogy megfogalmazódjon kihívás,

nincs ugyanis arra kutatásra hajlam,

hol tudatlanság nem kap tetemrehívást.


Hisz’ erőfeszítést nem áldozunk arra,

ami háttérben marad, azaz homályban,

ha nincs látókörünkben, nem lesz érdekes:

kiderüljön lényege joggal elvártan.


Ezért aztán csak ott szoktunk kutakodni,

elmélyülni a további részletekért,

ahol már jártunk, s átrándulni szomszédba,

mert aki sokat ismer, még többet megért.


Ez adott is régen jó nagy biztonságot,

a nagy Földön nem volt szükségünk földrajzra,

mit átléptünk lábbal és kézzel kezeltük,

zsákmányokkal szolgált, mint íjunk felajzva.


Mert amit megcéloztunk, azt el is értük,

s betanítottuk egymást könnyed mintával,

nemzedékek gyakorolták egymás mellett

hosszú időn át ugyanazt kis hibával.


De ha több ember lett a földön, mint állat,

be kell néznünk a folyamatok mélyére,

munkamegosztásban szakember születik,

egy dologhoz ért, másban tudatlan, félve.

17 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page