Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 772.

772.

Nem figyelünk fel sok olyan körülményre,

mellékhatásra és rejtett eseményre,

ami csak végzett folyamatban jön elő,

és legtöbbször romboló, ritkán nyerő.

Gyakori, hogy saját figyelmünk ellankad,

s irányítatlan gépünk vesztünkbe ragad,

vagy napvilágra kerül egy sosem látott,

s új helyzetbe kényszeríti a világot.

Különösen mások okozhatnak ily bajt

nekünk, s ilyenkor jó, ha türelmünk kitart,

mert ha hirtelenkedünk, a bajt tetézzük,

természeti csapást gondatlannak nézzük.

S ne keressük előbb a vész okozóját,

amíg teríthetjük megmentés hálóját,

akin lehet, mód van, azonnal segítsünk,

emberségünkből önkéntelen merítsünk.

Ugyanakkor fontos, legyen az is kizárt:

mi is elkövetjük ugyanazt a hibát,

ami a köröttünk szenvedőket érte,

amiért a sors rájuk csapását mérte.

Be kell számítanunk véletlent életbe,

ne kiszolgáltatva legyünk belevetve,

tudjuk tudásunkról, hol annak határa,

s valóság történik: nem várhat tanára.

Mégis, biztonságot tud adni tudomány,

békés, mértékelt környezetünk hozomány,

ha a szélső állapotokat kizárjuk,

esély van mindarra, s úgy, ahogy elvárjuk.