Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 792.

792.

Ellenőrzés alatt tartunk lehetőleg

mindent, körülöttünk és a tudatunkban,

s van, ami elveszik, sehol nem találjuk,

ezért öröm, ha váratlanul felbukkan.

Valahonnan előkerül, valahogyan

eszünkbe jut, nem tudjuk, hogy került oda,

állítólag nem véletlen a felejtés,

képét bennünk rejtett szándékunk blokkolja.

Azaz több bennünk a vágy, szótlan törekvés,

mint amennyit kényelmesen megemésztünk,

kényelmetlen kérdést háttérbe szorítunk,

néha úgy emlékszünk, hogy más mozit néztünk.

Különösen a külső világ figyelme

jelenthet forradalmi megpróbáltatást:

rájövünk, hogy igazat mondanak rólunk,

ostorozva bennünk ferde útra jutást.

Rádöbbenünk szüleink okosságára,

iskolák megannyi apró jóságára,

s ettől értékesebb lesz, amit mi magunk

termeltünk tapasztalatot, mert van ára.

S már rögtön kopogtat új, kényes feladat,

jó mintát nyújtani gyermekünk számára,

nemcsak magunkon kell uralkodnunk tehát:

beléptetni őt létünk valóságába.

Ezenközben viszont támaszkodnunk lehet

testi mindenség szellemi oldalára,

fogalomképek és nyelvi megfelelők

örök kapaszkodók: Isten lógó lába.