Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 798.
![](https://static.wixstatic.com/media/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg/v1/fill/w_88,h_90,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg)
798.
Viselkedésünket szabályozni nehéz,
saját magunknak sem sikerül teljesen,
holmi felkérés vagy parancs ehhez kevés,
hogy elhagyjuk, mi átvitt évezredeken.
Első étel s ital elég mennyisége,
merthogy üres hassal nem lehet dolgozni,
mindig termett elég, jutott papnak kéve,
ünnepléskor pedig nem kell szomjúhozni.
Akár sátorszerű házat összerakunk
ec-pec, csak legyen fedél a fejünk felett,
kemence mellett meg oly jókat alhatunk,
közben elégetünk növény-felesleget.
Hétköznapi munka más ruházatot kér,
mint mikor vasárnap ünneplőt felöltünk,
sáros föld csizmát kíván, kabátot szél,
télen gyapjú a sikk, nyáron vászon göncünk.
A tisztaságot és a szépséget szeretjük,
fehér ingünk virít, rajta díszes hímzés
lányok-asszonyoknak, a gyűrtet elvetjük,
simára vasaltban más lesz az érintés.
Ha valaki bele akar szólni bátran,
amit már megszoktunk nagyapáink óta,
mit együnk ezután, miként lakjunk házban:
változtassuk meg, mert kiosztott a kvóta,
arra már úgy nézünk, mint gyújtogatóra,
mint ki életünket fegyverrel támadja,
magunk szoktunk venni módot változóra:
teljesüljön természet új kívánata.