Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 839.

839.

Csak egymáson keresztül vagyunk emberek,

arcunkra úgy kapunk személyiség jegyet,

hogy tudomásul vesszük a visszajelzést,

magatartásunkon tartanak ők szemlét.

Legelébb szüleink látnak éjjel-nappal,

és befolyásolnak az altató dallal,

s minden egyéb behatásnál megfigyelik,

mint válaszolunk, agyunk mily gyorsan telik.

Mozgásunkat nagy kitartással vezérlik,

ha megbotlunk, kétségbeesetten nézik,

s utóbb beszámolnak nekünk mindezekről,

tudjunk mi is magunkról a kezdetektől.

Szomszédok, kortársak, tanítók, környezet,

mindenkinek jutott nevelésben szerep,

aztán pedig már mi lettünk az átadók,

így fizetünk magunkért nemzeti adót.

Minden talpalatnyi helyért megdolgozunk,

amit mások lelkében elfoglalhatunk,

de a színvonal igencsak egyenetlen,

rendberakott gondolat, vagy ágy vetetlen.

Kinek külsőnk nem tetszik, nincs sok esélyünk,

hogy belsőnk alapján eszméket cseréljünk,

ezért kell közös, csoportos tevékenység,

ismerősnek könnyebben adunk felmentést.

Nem vagyunk sem szépségben, sem okosságban

tökéletesek, azt csupán általában

használjuk mércének: mindenki egyedi,

Istent változatosság gyönyörködteti.

Egymás sikerének örülünk igazán,

mi se maradjunk ki, teszünk érte lazán,

vagy görcsösen, hisz a szerencse is játékos,

ha kölcsönösség társul az életcélhoz.