Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 843.

843.

Hogy meddig hajtóerő a kíváncsiság

és mikor telítődünk valamennyire,

hogy már lemondunk különös alkalmakról,

mert feltárult kissé a valóság szíve,

s hogy tovább hatoljunk ismeretlenségbe,

csupán bizonyos területekre igaz,

hatékonnyá vált célzatos érdeklődés,

minden szokásosról lemondásra vigasz,

ez olyan kérdés, mit komolyan feltenni

kell hozzá bátorság, mert van kockázata,

ha túl korán szűkítünk vizsgált terepet,

visszaüt a végén kimaradtak hada.

Az lesz a jó és természetes megoldás,

ha az életmódunk mindenoldalúan

megenged és gyakorol tájékozódást,

de lényegre figyel, felszínesen túlad,

egyensúlyban tartja testünket, és lelkünk

táplálásáról is úgy gondoskodik,

hogy a mások örömét is beszámítsa,

amire az erkölcs és vallás bátorít.

Megértve, hogy ha közösséget alkotunk,

bármely időben és helyen jobban járunk,

mert bár egyénileg, ésszel gondolkodunk,

együttesen könnyebben húzzuk a jármunk.

Mit az emberlét követelménye ránk rak,

erőfeszítést kíván szükségszerűen,

és a sorsunk, bár nem kizárólagosan,

ezt teljesíti remélten nagyszerűen.

Ezért hát jobb az érdeklődésünket is

vállalt munkánkhoz hozzáigazítani,

mert csak szakmán belül érhetünk el olyat,

mit senki sem tud, s nem lehet tanítani.