Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 851.

851.

Felfelé a hegyre keresheted magad,

egyre magasabban emelkedettebben,

nemcsak a kilátás, bizalom is megnő,

annyi szépség láttán felhő s gond ellebben.

Van, aki szenvedélyesen mászik hegyre,

sokan keresik ott élet kihívását,

jól megfér a csúcson eszmei tartalom

a fejben, kísérve testnek zihálását.

Mert az élet teljesítményre ítélve

pergeti perceit, napjai óráit,

felnőtten magáról kell gondoskodnia,

miközben szerethető mindenki másik.

És az egyéniség egyedül teljesít

személyiséggé válást, bizonyosságot

keres, kiemelkedéssel igazítja helyre,

ha ami neveltetéséből hiányzott.

Így aztán a derékhad a színvonalat

tartja és megcsodál emberi nagyságot,

mi sorra felbukkan minden nemzedékben,

hogy újra s újra megváltsa a világot.

Pedig csak magát kell hozzáigazítsa

általa későn megismert teljességhez,

közössége gondolkodását emelve

életműve gazdagabb életképlet.

Te is ilyen vagy és én is ilyen vagyok,

bár lehet, hogy nem is gondoltunk rá eddig,

csak csináltuk a dolgunk reménykeltő módon,

hűséget művelve reggeltől napestig.

S ha néha-néha ebből kiszabadultunk,

szétnéztünk hegytetőn, imádtuk a tengert,

ugyanolyanná váltunk, mint a többiek,

lélekben egyesítve az élő embert.