Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 855.

855.

Növényevőnek tartják eredendően

az embert – alkatából, életmódjából

következtetve erre, de mivel

sokkal kisebb testű ragadozók vannak,

nem zárhatjuk ki, hogy alkalomadtán

mi is elvettük a fészekből a tojást,

és a leégett erdők áldozatait

megkóstoltuk, ha már porhanyósra sültek,

de egyéb ehetők fogyasztása miatt is

inkább mindenevőnek mondhatjuk magunk.

És gombákat is bizonyára megettünk,

de már előbb, igen korán tudni kellett,

melyik mérgező, ám a gyógynövények

is mutatnak ilyen összefüggést, így hát

eleve örököltünk állatvilágból

olyan ösztönös hasznos képességeket,

ehető és ehetetlen különbségét,

amit ők meg vegyi összeférhetőség

s összeférhetetlenség kísérletével

évmilliók alatt, elpusztít—nem pusztít

elv alapján saját kiválasztódással

szenvedtek meg és ki, fennmaradva győzőn.

Könnyű hát felszínesen mindenevőnek

tekinteni az embert így utólag,

és magas szintű tudást elsajátítva:

olyan magas szintűt, mit nem természetből

származtathatónak vélünk aztán bárgyún,

hiszen aligség-alig férhet egy fejbe,

mi itt közöttünk szellemként érvényesül,

szétosztva, de egyesíthetőként adva,

s nemzedékekre visszamenőlegesen

felidézhető örök teljesítményként.